Miért is van szükségünk a biztonságra? Miért szeretnénk, hogy minden biztos legyen? Mi szeretnénk? Vagy mi is szeretné? Miért foglalkozom ezzel egyáltalán?

Mert sok szenvedésünknek ez az alapja. A biztonság hiánya. Valamiért állandóan a biztonságra törekszünk. Attól nyugszunk meg. Szeretnénk bebiztosítani magunkat. Társsal, pénzzel, valaminek a birtoklásával. Be lehet? Úgy éljük meg, hogy igen. Nem vesszük észre, hogy csupán egy álbiztonságot hozunk létre. Házasságot kötünk, fogadalmakat teszünk, azaz teszünk egyrészt fizikai előkészületeket, de legfőképpen elménkkel biztosítjuk be megunkat. És innentől persze ragaszkodunk is ehhez. Féltjük, óvjuk. De ez csak az egónk ragaszkodása. Ő azt szeretné, ha semmi nem változna meg, ha ő mindig élhetne, semmi nem veszélyeztetné. Mindig, újra és újra meg akarja újítani magát, azonosul egy új vagy régi formával. Mert ez a természete, ettől függ léte.

Az élet folyama, maga a bizonytalanság. Minden mindig változik, pillanatról pillanatra. Ami ebben a másodpercben van, lehet, hogy a következőben nem lesz, de biztosan másmilyen lesz.

Ha képes vagy elfogadni a teljes bizonytalanságot, ha nem ragadsz bele a körülötted lévő formákba, akkor felszabadulsz és megnyugszol. Persze, az adott pillanatban örülhetsz a meglévő formának, de ne gondold hozzá, hogy ez mindig ott lesz, mindig a Tiéd lesz. Érdemes törekedned erre, kevesebb fájdalom érhet majd.